Palmculture

Korzó Zeneház (Zsótér-ház)

A Korzó Zeneház rendszeres koncertek mellett néha kiállításokat is rendez.

Cím
Szeged, Széchenyi tér 9, 6720 (Bejárat a Fekete Sas utca felől.)
Telefon
+36 (62) 426 102

Korzó Zeneház (Zsótér-ház)

A városi zenekarának a története a 18. századig nyúlik vissza, de mai értelemben vett szimfonikus zenekarnak a 19. század végétől tekinthető, innentől több-kevesebb megszakítással és különböző szervezeti keretekben működik. Az együttes élén a II. világháború végéig egy évtizeden át a fiatal Fricsay Ferenc állt, ezekben az években olyan nagyságok is megfordultak pódiumán, mint Mengelberg, Kleiber, vagy az operáját dirigáló Mascagni. Szegedi Szimfonikus Zenekar néven a legendás karmester és zeneszerző, Vaszy Viktor szervezte önálló intézménnyé az együttest 1969-ben, amely a helyi komolyzenei koncertélet egyik bázisa, az operajátszás alapja az ország második legnagyobb operatársulatánál, a Szegedi Nemzeti Színházban, és folyamatos szereplője a nemzetközi pódiumoknak. Az új szervezeti keret nyújtotta lehetőségekkel élve a zenekar jelentős koncertzenekarrá fejlődött. Az együttes szinte egész Európát bejárta, emellett a kilencvenes években nagy sikerrel mutatkozott be Tajvan, Szingapúr és Brazília közönsége előtt. Lemezei a Hungaroton mellett olasz, spanyol, német, dán, belga, angol és amerikai cégeknél jelentek meg. Jelenlegi otthonuk, a Korzó Zeneház 1913 és 2001 között Korzó és Vörös Csillag néven moziként működött, a zenekar 2007-ben kapta meg az átalakított, felújított teret.


Ez a weboldal az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A tartalmáért teljes mértékben az Eurotender Egyesület vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és / vagy az Irányító Hatóság állásfoglalását tükröző tartalomnak.