Palmculture

Millenniumi Kávéház és Klub

A Milleniumiban egész évben rendszeresek a koncertek, nyáron a tágas teraszon, az év többi részében a kávéházban hallgathatunk koncerteket. Itt kapott helyet a Fonó klub is, a hely hangsúlyosan koncentrál a népzenére. Emellett könvybemutatók, beszélgetések is szerepelnek a szegediek által csak MilKának becézett helyen.

Cím
Szeged, Dugonics tér 12, 6720
Telefon
+36 (20) 773 8610

Millenniumi Kávéház és Klub

A Milleniumi Kávéházat stílszerűen 2000-ben alapította a katolikus egyház. Az akkor ritkaságszámba menő füstmentes kávéház mellett a szomszédos klubhelyiségben filmvetítések, kiállítások, tudományos előadások, sakkversenyek zajlottak. Az évek múlásávala kávézó nyaranta terasszal bővült, mely kedvező, Dugonics téri elhelyezkedésének köszönhetően frekventált helye a városnak.

Ez a weboldal az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A tartalmáért teljes mértékben az Eurotender Egyesület vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és / vagy az Irányító Hatóság állásfoglalását tükröző tartalomnak.