Palmculture

Nyugi Kert

A Nyugiban rendszeresek a koncertek és a dj-k, de néha egyetemi rendezvényeknek, könyvbemutatóknak, felolvasóesteknek is helyet adnak.

Cím
Szeged, Vitéz u. 28, 6722
Telefon
+36 (30) 825 1595

Nyugi Kert

A Nyugi a Szegedi Tudományegyetem Ady téri új épülete, a JATIK köré kiépült kocsmanegyed egyik korai úttörője, Nyugi Kávézó néven 1998-ban nyílt. Azóta több tulajdonosváltáson ment keresztül, előnyére. Míg korábban elsősorban mérsékelt áru kocsmaként működött, 2012-es, Nyugi Kertre történő átnevezése óta megjelenetek a programok is, mára pedig már rendszeresen kínál a hely rendezvényeket az italok mellé. Nagy kerthelyiségét és az épületet helyi művészek, köztük Vinkó Leó tervezték.

Ez a weboldal az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósult meg. A tartalmáért teljes mértékben az Eurotender Egyesület vállalja a felelősséget, és az semmilyen körülmények között nem tekinthető az Európai Unió és / vagy az Irányító Hatóság állásfoglalását tükröző tartalomnak.