A Tisza partján a 13. században felépült szegedi vár nyugati falai a mai Széchenyi téren húzódtak, az előttük elterülő kopár terület a várvédő katonaság gyakorlótereként és Fő piactérként szolgált. Amíg a vár állt, a katonai parancsnokság betiltotta a tér fásítását, nehogy a nagyra nőtt növények akadályozzák a szabad kilátást. A török hódoltságot követően, amikor Szeged visszanyerte korábbi jogait és szabad királyi városi rangját, itt építették meg a polgári igazgatás központját, a Városházát is. 1860-ban, Széchenyi halála után nem sokkal döntött úgy a városvezetés, hogy a legnagyobb magyarról nevezik el. Móra Ferenc egyik anekdotája szerint, amikor Széchenyi 1833-ban ellátogatott Szegedre, annyira elkeseredett a főpiac látványán, hogy azt javasolta az akkori polgármesternek, inkább termesszenek ott krumplit, ha nem képesek megújítani a közterületet. A 19. század végül mind megjelenésében, mind funkciójában átformálta a teret: déli oldalán nagyszabású paloták épültek, majd az 1879-es nagy árvizet követő újjáépítés részeként elbontották a várfalakat, helyükön eklektikus lakó- és középületeket emeltek és parkot alakítottak ki. A tágas, több mint 50.000 négyzetméteres nagyságú teret ma évszázados platánfák, virágzáskor nagy népszerűségnek örvendő magnóliák, császárfák és számos más különleges növény díszíti. A növények között a város és az ország történelmének meghatározó alakjait ábrázoló szobrokat találunk.